Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Crawford esélyt sem adott Dierry Jean-nak

Győzőtt Darányi, Gradovich és Andy Ruiz Jr. is

2015. október 25. - C2C

Nem hozott meglepetést a tegnapi omaha-i gála, hiszen az összes esélyesebbnek tartott bunyós hozta a papírformát.

terence-crawford-vs-dierry-jean-03-photo-by-naoki-fukuda.jpg

A számunkra legfontosabb meccsen Darányi Zsolt (5-0-5KO) sima második menetes TKO győzelmet aratott Sean Wilson ellen. A magyar bunyós már az első menetben leütötte ellenfelét, majd a második menetben a mérkőzésvezető megóvta az amerikait a nagyobb veréstől és kihirdette Darányi TKO győzelmét. 

A vártnál viszont jóval nehezebben győzött a korábbi IBF pehelysúlyú világbajnok Evgeny Gradovich (20-1-9KO). A "mexikói orosznak" is becézett bunyós most Aldimar Silva Santos (19-9-12KO) ellen tért vissza egy nyolc menetre kiírt meccsen és végül csak szoros megosztott pontozással sikerült behúznia a győzelmi strigulát.

A nehézsúlyú Andy Ruiz Jr. (26-0-17KO) bár végig uralta a ringet és gyakorlatilag akkor és ott találta el ellenfelét a brazil Raphael Zumbano Love-ot (37-12-1-30KO) amikor és ahol akarta, befejezni mégsem tudta a találkozót és nyolc menet után sima egyhangú pontozásos győzelmet aratott. 

A gála főmérkőzésén feszült egymásnak a WBO kisváltósúlyú bajnoka Terence Crawford (27-0-19KO) és ellenfele Dierry Jean (29-2-20KO). Crawford már a nyitó menetben megmutatta, hogy miért is tartják napjaink egyik legjobb ökölvívójának és az első felvonás végén alapállást váltott, amivel Jean nem nagyon tudott mit kezdeni, ráadásul a menet legvégén egy jobbkezestől padlóra is került a kihívó. A meccs ezután is a fordított alapállásban bokszoló Crawford irányítása alatt zajlott és fokozatosan bontotta le Jeant, aki bár ügyesen mozgott, támadásban gyakorlatilag teljesen veszélytelen volt. Crawford ezek után a kilencedik majd a tizedik menetben is leütötte jeant, akit utóbbi esetnél le is léptetett Tony Weeks mérkőzésvezető. 

Crawford ezúttal sem okozott csalódást, sőt a vártnál még látványosabban is bokszolt ezért továbbra is óriási veszélyt jelent bárkire. Viktor Postol lehetnek az egyik legjobban csengő név, de Crawford elmondta, hogy Manny Pacquióra is készen áll. 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr248021355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása