Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Antonio Tarver ismét doppingolt.

2015. október 20. - C2C

A korábbi vitathatatlan félnehézsúlyú bajnok Antonio Tarver (31-6-1-(22KO) ismét megbukott a doppingteszten. A 46 éves Tarvernek nem ez volt az első, hiszen 2012-ben a Lateef Kayode elleni mérkőzése után is tiltott szerek használatát mutatták ki a tesztek. Akkor egy éves eltilást kapott, ráadásul a szakkommentátori másodállása is ugrott a Showtime-nál. 

tarver-cunningham-recap.jpg

Ezúttal Tarver az augusztusi Steve Cunningham elleni mérkőzésére adott "A", illetve "B" mintái is tiltott tesztoszteron növelő szerek használatát mutatták ki, ami miatt Tarver ismét megütheti a bokáját és 46 évesen még egy éves eltiltás nem biztos hogy belefér. 

Tarver természetesen kommentálta az esetet:

"Nem értem, hogyan lehetett pozitív a teszt, hiszen semmilyen illegális szert nem használtam. Vagy összecserélték a teszteket vagy beszennyezték az enyémet. Hiszem, hogy a további vizsgálatok kimutatják, hogy a tesztek megfeleltek az előírásoknak. 100%-ban ártatlan vagyok és semmi rosszat nem tettem."

Érdekesség, hogy mind a Kayode, mind a Cunningham elleni meccs döntetlenre végződött. 

Rövid hírek

  • November 7-én lép ringbe Ruslan Provodnikov (24-4-17KO), ellenfele a veretlen, mexikói Jesus Alvarez Rodriguez lesz (13-0-10KO). Hiába a mexikói veretlensége, tizenhárom ellenfeléből kilencnek volt negatív a mérlege, szóval az orosz ütőgép a meccs toronymagas esélyese. Provodnikov a mérkőzésre már nem Freddie Roach-csal, hanem Timothy Bradley korábbi trénerével, Joel Diaz-zal fog felkészülni. A meccs Monte Carlóban lesz.

ruslan_provodnikov_black_urine_630_1aj8q38-1aj8q3n.jpg

  • Erislandy Lara (21-2-12KO) következő ellenfele is megvan mégpedig a korábbi váltósúlyú világbajnok, 39 éves szlovák Jan Zaveck (35-3-19KO) személyében. Ennél nagyobb mismatch jelenleg nem nagyon van. A mérkőzést egyébként november 25-én rendezik Miamiban és a tengerentúlon az ESPN csatorna közvetíti a Premier Boxing Champions következő felvonásaként. 
  • Sergej Kovalev vs. Jean Pascal visszavágó van készülőben január 30-ára az HBO-n. Mint ismert a két bunyós idén márciusban már találkozott egymással, akkor Kovalev a nyolcadik menetben állította meg a kanadait. A mérkőzést, az első meccsnek is otthont adó Montreal-ban rendeznék. 
  • Chris Eubank Jr. szívesen kiállna Golovkinnal két éven belül. A legendás Chris Eubank fia szerint Golovkinnak sok hibája van, ráadásul még nem bokszolt olyan ellenfél ellen sem, aki igazán győzni ment volna a ringbe. Elég merész kijelentés tekintve, hogy Eubank Jr, egyetlen komolyabb ellenfele Billy Joe Saunders volt és bár egy szoros meccsen, de megosztott pontozással kikapott a "kis" Eubank. 
  • A 28 éves, japán Koki Kameda bejelentette visszavonulását, miután a hétvégén vereséget szenvedett Kohei Kono-tól.

December 12-én térhet vissza Victor Ortiz

A bunyós egy Instagramra feltöltött videóban tudatta velünk, hogy december 12-én újra szorítóba lép. 

Ortiz (30-5-(23KO) bár mentálisan nem 100%-os és a karrierjéhez való hozzáállása is megkérdőjelezhető az tény, hogy még nagyon fiatal, tehetséges, ráadásul nagyon szórakoztató bunyós. Ideje, tehát van még bőven visszakapaszkodni az elitbe, ám ahhoz aktívnak kell lennie és természetesen nem férnek bele, olyan vereségek, mint a Luis Collazo vagy a Josesito Lopez elleni.

images_1.jpg

Ortiz legutóbb Manuel Perezt verte tavaly decemberben (TKO3), de azon a meccsen megsérült a csuklója. Ez úgy néz ki rendbe jött és Joel Diaz edzővel (őt vágta ki Tim Bradley nem rég) készül az újabb visszatérésre.

 

Egyenesbe kerülhet Andre Ward!

Tavasszal már jöhetne Kovalev.

Az elmúlt néhány évben Andre Ward (28-0-15KO) leginkább a promóterével való jogi csatározások révén hallatott magáról, aminek köszönhetően 2014-ben egyáltalán nem lépett ringbe, míg 2013-ban is mindössze egy alkalommal.

Azóta Ward aláírt a RocNation promóciós céghez, (náluk van jelenleg Miguel Cotto is) júniusban pedig simán verte Paul Smith-t és végre úgy nézett ki, hogy újra beindulhat a veretlen amerikai karrierje. 

thereturn-12design.jpg

Többször lehetett hallani, hogy Ward egy 3 meccsről szóló szerződésről tárgyal az HBO-val és, hogy novemberben a Cotto-Canelo gálán szorítóba léphet. Bár hivatalos bejelentés még nem érkezett most úgy néz ki az érintetteknek sikerült mindenben megegyezni és Ward megköti 3 meccses kontraktusát az HBO-val, melyből első meccsét a már említett gálán tudja le. 

Ward még biztosan egy verhetőbb ellenféllel találkozik novemberben, több külföldi oldalon is Rohan Murdock (18-1-14KO) nevét említik, akit Wardnak illene könnyen megoldania. Az igazán komoly meccs pedig ősszel jöhetne Sergej Kovalev ellen, amire már félnehézsúlyban kerülhetne sor és minden bizonnyal az HBO PPV-ban tűzni műsorra a mérkőzést.

Ward zsenális bokszoló, napjaink egyik legjobbja, de inaktivitása nem tett jót a karrierjének. Bár még mindig nem öreg, legjobb éveit a ringtől távol töltötte és bár Paul Smith-t nagyon simán verte,azért őt mégse említsük egy lapon Kovalev-vel. 

Nagyon jót tenne Wardnak ha aláírna az HBO-val és megkapná jövőre Kovalevet is, hiszen amellett, hogy a zsebeit is rendesen megtömhetné, végre visszakerülne a körforgásba és kivételes tehetségét bizonyíthatná a legjobbak ellen.

Kómában van Prichard Colon

Szomorú hír rázta meg tegnap a bokszvilágot.

Prichard Colon szombaton Terrell Williams ellen lépett szorítóba, a mérkőzést Williams nyerte a 9. menetben diszkvalifikációval, miután Colon sarka igen furcsa módon az említett etap végén, azt hitték, hogy vége a mérkőzésnek, ezért elkezdték levágni Colon kesztyűit. 

A mérkőzésen Colon-t kétszer is leütötte Williams, ám még a két leütés előtt a hetedik menetben Colon egy csúnya, tarkót ért ütéstől is padlóra került. A mérkőzésvezető rögtön megállította a találkozott és megadta az ilyenkor a sértettnek járó szünetet. Colon majd 5 percig fogta a fejét miután látszólag rendbe jött és a mérkőzés folytatódott. Bár Colon a nyolcadik felvonásban még jól bokszolt a kilencedikben jöttek a leütések majd utána vége is lett a találkozónak.

colon-vs-wiliams2285.jpg

A mérkőzés után Colon az öltözőben rosszul lett, hányt és szédelgett. Ezután rögtön kórházba szállítottak, ahol megállapítottak, hogy agyvérzése van és rögtön meg operálták.

Colon promótere, Lou DiBella közleménye szerint az operáció ugyan biztatóan sikerült sikerült, ám a 23 éves Puerto rico-i bunyós még kómában van és állapota továbbra is kritikus. 

 

Szombati eredmények

Macklin, Feigenbutz és Peterson is vitathatóan győzött. Andrade visszatért.

 

  • A korábbi háromszoros világbajnoki kihívó Matthew Macklin (34-6-22KO) meglehetősen vitathatóan győzte le a nem túl acélos mérlegű Jason Welbornt Birminghamben, ezzel begyűjtötte a WBC Nemzetközi nagyváltósúlyú címét. A pontozók 96-94, 96-94 és 97-93 arányban látták jobbnak Macklint, ám a külföldi vélemények szerint nem érdemelt volna győzelmet és nem nagyon kellene világbajnoki álmokat dédelgetnie a 33 éves bunyósnak.
  • Szintén elég vitatható győzelmet aratott a márciusban Kelemen Balázst legyőző Vincent Feigenbutz. A nagy ígéretnek számító 20 éves bunyós Giovanni De Carolist győzte le és védte meg WBA interim nagyközépsúlyú címét. Mindhárom pontozó 115-113 arányban látta jobbnak a német bunyóst.
  • A Fairfax-i PBC gála felvezető programjában került sor két veretlen váltósúlyú Terrel Willimas és Prichard Colon összecsapására. A rengeteg szabálytalansággal tarkított mérkőzés furcsa véget ért miután a meccsen többször is padlóra kerülő Colon sarka a 9. menetet követően elkezdték leszedni a bunyós kesztyűit. A mérkőzésvezető így diszkvalifikálta Colont a 9. menet után, ezzel ő elszenvedte első vereségét, míg Terrel Williams új rekordja (15-0-13KO).

2015-10-17-lamont-peterson1.jpg

  • Az imént említett gála főmérkőzésén tért vissza a legutóbb Danny Garciát igencsak megizzasztó Lamont Peterson. Ellenfele a korábban Olimpiai aranyat nyerő Felix Diaz Jr. volt. A szoros csatát követően talán inkább Diaz érdemelt volna győzelmet, ám a pontozók többségi döntéssel mégis Petersont látták jobbnak 117-111, 116-112, 114-114 arányban. 
  • Több mint egy éves kihagyás után győzelemmel tért vissza Demetrius Andrade, aki a második menetben állította meg az ismeretlen Dario Fabian Puchetát. A 27 éves Andrade nagyon jó kis bunyós és sokkal több van benne, minthogy ilyen no-name bokszolókat verjen meg ezért ideje lenne aktívabbnak lennie és komoly ellenfelek ellen bizonyítania tehetségét.    
  • A Golovkin-Lemieux gála programjában lépett kötelek közé a nehézsúlyú Luis Ortiz. A "jó húsban" lévő Ortiznak nem okozott komolyabb gondot Matias Ariel Vidondo, akit három menet után már küldött is zuhanyozni.

Golovkin nagyon simán verte Lemieux-t.

A vártnál sokkal egyoldalúbbra sikerült "Dávid és Góliát" csatája, melyben ezúttal nem sikerült az esélytelenebb sokkolnia a világot.

Hiába volt nagyon bizakodó David Lemieux (34-3-31KO) a mérkőzés előtt, nem sikerült a bravúr és sima vereséget szenvedett napjaink egyik legrettegettebb bunyósa Gennady Golovkin (34-0-31KO) ellen szombat este a New York-i Madison Square Gardenben.

A mérkőzés még  vártnál is simábban alakult és egy tapogatózó első menet után Golovkin hamar magához ragadta az irányítást és mind jabjeit mind hátsókezes ágyúit remekül használva szépen fokozatosan bontogatta le Lemieux-t. Bár a kanadai bunyós kemény ringháborút ígért, az már első menettől látszott, hogy tiszteli Golovkin erejét, ezért egy-két villanást leszámítva nem volt sok értékelhető találata. Ezzel szemben Golovkin szépen fokozatosan egyre látványosabb és offenzívebb bunyót mutatott be, aminek hamar megis látszott a nyoma Lemieux arcán. 

golovkin.jpg

"GGG" erejének először az 5. felvonásban lett meg az eredménye, amikor egy kemény testütést követősen
Lemiuex megkóstolta a padlót. Érdekesség, hogy a meccs hevében az, amúgy "jófiú" Golovkin szépen rávert még egyet a már féltérden lévő Lemieux-ra, amit sikerült pontlevonás nélkül megúsznia.  

Egyedül a befejezés ideje és módja maradt kérdéses, a győztes kiléte egy pillanatra sem, hiszen Golovkin jól mozgott lábon, remekül védekezett és egyre inkább ott találta el ellenfelét, ahol akarta, aminek köszönhetően a levegőben lógott, hogy merevre üti Lemieux-t. A nagy kiütés elmaradt, hiszen a mérkőzésvezető Steve Willis megunta az egyoldalú küzdelmet és a 8. menetben kihirdette Golovkin TKO győzelmét, ezzel is megóvva Lemieux-t a nagyobb veréstől. 

Golovkin ezzel WBA/IBO és WBC interim címei mellé begyűjtötte az IBF övet is és legközelebb papíron a Cotto-Canelo meccs győztese ellen kéne bokszolnia. A kazah most sem okozott csalódást, így hát erősen kérdéses, hogy akár Cotto, akár Canelo bemerné e vállalni GGG-t. 

süti beállítások módosítása