Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

A ringben indult a márciusi váltósúlyú derbi felvezetése

2016. november 13. - C2C

Danny Garcia simán elintézte sokadvonalas ellenfelét, a mérkőzés után pedig azonnal a ringbe lépett következő ellenfele, Keith Thurman, akivel az ilyenkor szokásos módon, alig pár centiről üvöltöztek egymás arcába. 

garcia-thurman-face-to-face_1.jpg

Nem okozott meglepetést Danny Garcia (33-0, 19KO) szombat esti mérkőzése, melyet hazai pályán, Philadelphiában vívott, a finoman szólva sem komoly kihívásnak számító Samuel Vargas (25-3-1, 13KO) ellen. A két bunyós közti óriási különbség már az első pillanattól kezdve látszott, és Garcia akkor és úgy találta el ellenfelét, amikor és ahogyan akarta. Garcia leginkább hatalmas jobbkezes bombáiban bízott, melyek szépen hozták is a kívánt eredmény, és Vargas a második menetben közelebbi kapcsolatba is került a padlóval. Bár nem ment könnyen, de Vargas fölállt a leütésből, de csak azért, hogy további meneteken keresztül nyelje Garcia pofonjait. Mindezt a hetedik menetig bírta, ahol Vargas ringsarka, és vélhetően még saját maga is úgy érezte, hogy nincs értelme a teljesen egyoldalú szenvedésnek, így a mérkőzésvezető egy újabb Garcia roham után véget vetett az összecsapásnak. 

Garciának ez lényegében csak egy könnyed edzésnek felelt meg, mivel a mérkőzésen még a WBC váltósúlyú világbajnoki címe sem került a terítékre, ugyanis Vargas semmilyen ranglistán nincs értékelhető helyen jegyezve. Nem úgy, mint a WBA veretlen bajnoka, Keith Thurman, akivel Garcia márciusban címegyesítő mérkőzést vívhat. Mivel Garcia győzelme borítékolható volt, a szervezők Thurman jelenlétével próbáltak némi izgalmakat belecsempészni a philadelphiai éjszakába, ami annyiból sikerült is, hogy Thurman a meccs után rögtön fölment a ringbe, ahol a két a bajnok egymás arcába állva üvölthette, hogy mennyire szét fogják rúgni a másik seggét március 4-én. 

  (Ha tetszett a cikk, és még jobban megismerné az ökölvívás világát, kövesse az oldalt a Facebookon is.) 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr8411957391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása