Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Harcsa Zoltán a legjobb 16 között

2016. augusztus 09. - C2C

A magyar bunyós megosztott pontozással vette az első akadályt a riói olimpián, így ott van a legjobb tizenhat között. Győzött a profi Amnat Ruenroeng is.

harcsa_rio_letsplay-770x480.jpg

 A 75 kg-os súlycsoportban versenyző Harcsa Zoltán sikeresen túljutott az riói olimpia ökölvívó tornájának első fordulóján, miután megosztott pontozással verte a türkmén Arslanbek Achilovot. A 23 éves magyar bunyós kicsit álmosan kezdte a meccset, ezzel lehetőségekhez juttatva a türkmént, de a menet második felében magasabb lángra kapcsolt Harcsa, így meg tudta fordítani az etapot.

A másodikban a türkmén indult meg, de leginkább csak a levegőt csapkodta, míg Harcsa próbált higgadt maradni, aminek az eredményeképp a harmadikra már egy kényelmes előnnyel jött ki a magyar öklöző, vagyis Achilovnak leütések vagy kiütés kellett volna a győzelemhez.

Ezek elmaradtak, így Harcsa Zoltán megosztott pontozással győzött és bejutott a legjobb 16 közé, ahol pénteken a kubai világbajnok Arslen Lopez lesz az ellenfele. 

Szoros meccset vívott Zoli. Az első menet rendben volt, de a másodikban volt egy törés a bunyójában, a meccs végére azonban szépen összeszedte magát még úgy is, hogy idegileg egy kicsit elfáradt. Azt gondolom, hogy kezdésnek nem volt ez rossz, az viszont egyértelmű, hogy a pénteki folytatásban a kubai ellen ez kevés lesz. Ki kell javítanunk egy-két dolgot, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy akkor már jobban fog bokszolni. Készülünk, dolgozunk tovább.

nyilatkozta az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány. 

Győzött a profiként induló ex-világbajnok Amnat Ruenroeng is, aki a 60 kg-os mezőnyben egyhangú pontozással verte az argentin Ignacio Perrint.

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr979957462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása