Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Három profi ökölvívó megy Rióba

2016. augusztus 06. - C2C

A nyári olimpiára már profi ökölvívók is kvalifikálhatták magukat. A rendezők több nézőt és nagyobb küzdelmet várnának, a profi szervezetek viszont komolyan büntetnék, aki részt vesz a tornán. Az amerikai válogatott szintén megtiltotta a profik részt vételét. Manny Pacquiao és Wladimir Klitschko is belengette, hogy szívesen elindulnának, de végül csak három profi ökölvívó lesz az olimpián. De mi lesz 2020-ban?

rio-image.jpg

Elég nagy port kavart, amikor a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) júniusban bejelentette, hogy a 2016-os riói olimpián már profi ökölvívók is kvalifikálhatják magukat. De mire jó ez? Már az is egy komoly változtatás volt, hogy levették a fejvédőt az amatőrökről, ezzel is elérve, hogy egy háromszor három perces amatőr összecsapás véresebbé váljon és a leléptetések száma is jelentősen növekedjen.

Az AIBA célja nem titkoltan az volt, hogy a profik részvételével növeljék az érdeklődők számát és az összecsapásokat is izgalmasabbá tegyék. Már ha elég izgalmas az, hogy például Wladimir Klitschko amatőr, rutintalan ökölvívókat üssön ki, akiket ugye az új szabály értelmében már a fejvédő sem védene.

Ennek ellenére, kezdetben több profi ökölvívónak is felcsillant a szeme, amikor megtudták, hogy világbajnoki címeik mellé egy rég elveszett vágyuk is beteljesülhetne, azzal ha sikerülne győzedelmeskedni az olimpián. Így volt ezzel a már említett nehézsúlyú Wladimir Klitschko, de a nyolc súlycsoportban világbajnoki címet szerző – frissen visszavonult – Manny Pacquiao is.

Profik nem profin?

Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy mind erkölcsileg, mind morálisan, mennyire lenne korrekt döntés egy olyan bunyósnak elindulnia az olimpián, aki mögött van majd húsz év rutin, számos látványos kiütés és több világbajnoki cím is – ami egy amatőr ökölvívó számára az egyik legnemesebb cél, amit elérhet, ha egyszer profinak áll.

Bár sok ökölvívó felkapta a fejét a lehetőségre – a már említettek mellett még Amir Khan és Artur Beterbier kacérkodott komolyabban az indulás gondolatával – voltak olyanok is, akik már a legelején elvből helytelennek gondolták a felvetést.

Így volt ezzel például korunk legjobb ökölvívójának tartott, szintén frissen visszavonult Floyd Mayweather is, aki csak röviden úgy fogalmazott, hogy esze ágában sincs elindulni az olimpián, míg a korábbi nehézsúlyú világbajnok George Foreman már kicsit bővebben megindokolta az álláspontját:

Én, mint korábbi tagja az amerikai ökölvívó válogatottnak, teljes mértékben elutasítom a profi ökölvívók részvételének az ötletét és semmi jót nem látok kisülni belőle. Ez csak még magasabbra teszi a lécet, ahhoz hogy az egyszerű srácok elérjék az álmaikat. Ahogy láthatjuk ma már a legtöbb profi kosárlabdázó se vesz részt az olimpián csak azért, hogy elmondhassák ott voltak. Egy amatőr ökölvívónak az olimpia a legmagasabb szint, amin képviselhetik magukat, ez az ő helyük és nem a profiké.

Akkor most mehetnek vagy sem?

Egy pontig tényleg úgy tűnt, hogy az adott sportoló döntése lesz, hogy akar e kvalifikálni Rióba vagy sem, de aztán szépen sorban elkezdtek fellépni a profi ökölvívó szervezetek is a merész ötlettel szemben. Elsőként májusban a WBC és annak elnöke, Mauricio Sulaiman közölte, hogy azok a profi ökölvívók, akik rangsorolva vannak a szervezet legjobb tizenöt bunyósa közt és szerepelni fognak az olimpián, azonnal lekerülnek a WBC ranglistájáról és két évig vissza sem kerülnek. Sulaiman döntését leginkább a sérülésveszéllyel és a kiegyenlítetlen küzdelmekkel indokolta.

A WBC-t követte az IBF és ők is közölték, hogy minden olimpián elinduló bokszolót törölnek a ranglistákról, a világbajnokokat pedig megfosztják a címüktől. Kezdett egyértelművé válni, hogy a profi szervezetek nem erőltetnék az ötletet, de az olajat az amerikai válogatott öntötte a tűzre, amikor kimondták, hogy értékelik az AIBA tevékenységeit, hogy növeljék az amatőr ökölvívás népszerűségét, de szerintük sincs helye profiknak az amatőrök között, ennek megfelelően pedig amerikai zászló alatt nem is fog profi ökölvívó ringbe lépni Rióban. Az amerikaiak hozzá tették azt is, hogy a helyzetet biztosan nem egyedüliként látják így és vélhetően több ország is hasonló döntésre fog jutni.

Fekete bárányok

Az AIBA végül csak június 1-jén jelentette be, hogy mehetnek a profi versenyzők is Rióba, ezért lehet, hogy a rövid határidő miatt, lehet a profi szervezetek komoly szankciói miatt, de végül nem úgy néz ki, hogy mennének a profik Rióba az olimpiai aranyért. Pacquiaót beválasztották a Fülöp-szigetek-i szenátusba, ideje nagy részét lekötik a politikai teendői, ha pedig mégis visszatérne, akkor vélhetően nem egy olimpiai arany lesz amiért újra kesztyűt húz, hanem sokkal inkább egy sok millió dollárt érő Las Vegas-i összecsapás, amit novemberben meg is kaphat.

Klitschko esetében nem is feltétlenül indokolt egy olimpiai részvétel, hiszen a az ukrán 1996-ban szuper-nehézsúlyban aranyérmet szerzett Atlantában, a profik táborában pedig pont karrierje talán legfájóbb vereségét készül megbosszulni Tyson Fury ellen. 

Vannak azért bokszolók, akik szembe mentek az árral és a javarészt negatív visszhang ellenére is elindultak a kvalifikáción. A végeredmény az lett, hogy három profi ökölvívó lesz ott Rióban.

Az egyik bunyós a kameruni Hassan N'Dam, aki korábban középsúlyban birtokolt interim – azaz ideiglenes – világbajnoki címet, de mindkét esetben amikor egy teljes jogú világbajnokkal bokszolt sima vereséget szenvedett, egyszer Peter Quillin, egyszer David Lemieux ellen.

N'Damnak egyébként nem alakult olyan könnyen a kvalifikáció, hiszen a negyeddöntőben csak egy ponttal tudta legyőzni a 21 éves amatőr Jonathan Esquivelt, a döntőben pedig ki is kapott a fiatal kolumbiai Juan Carlos Carrillotól, de a döntőbe jutás már önmagában olimpiai kvótát jelentett.

Egy másik jelentkező a korábbi légsúlyú thaiföldi világbajnok Amnat Ruenroeng, aki a 2008-as pekingi játékokon a negyeddöntőig jutott, a profik táborában pedig májusban veszítette el veretlenségét, ezzel együtt világbajnoki címét.

Ruenroeng szintén bejutott a kvalifikációs torna döntőjében, ahol azonban sérülés miatt a második menetet megelőző szünetben kénytelen volt feladni a küzdelmet a mexikói Lindolfo Delgado ellen.

Bár az alábbi bokszolók sem tartoznak a profi ökölvívás elitjéhez, a harmadik profi induló Rióban a teljesen ismeretlen olasz Carmine Tomassone lesz. Tomassone profiként pehelysúlyban versenyzik és ezidáig tizenöt mérkőzés után még veretlen, azt viszont érdemes tudni, hogy eddig minden meccsét Olaszországban vívta, javarészt negatív mérlegű ellenfelekkel szemben.

Tommasone az elődöntőben pont Ruenroengtől szenvedett vereséget, így az olimpiai kvótát jelentő bronzéremért kellett megküzdenie a török Yasin Yilmazzal és végül megosztott döntéssel az olasz készülhet Rióra.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy a profik milyen esélyekkel indulnak?  Mennyi előnyt jelent az a rutin, melyet a profik táborában szereztek? Ruenroeng világbajnok is volt, N'Dam csak kihívó, de mindketten tíz-tizenkét menetekhez szoktak. És talán éppen ez lehet az, ami miatt a profik hamar kibukhatnak. Elvégre egy amatőr bokszolnak is a legnagyobb problémát az amatőr stílus levetkőzése jelenti, mihelyt profinak állnak. Ez a folyamat fordítva sem könnyű, hiszen, aki ahhoz szokott, hogy egy meccsen tizenkét menet áll a rendelkezésére, hogy ellenfele fölé nőjön,  annak idegen lesz, hogy háromszor három perc alatt kell meggyőznie a bírákat. Ráadásul az amatőr mezőny is elég erős és a britek, kubaiak - mint mindig - idén is nagy esélyekkel érkeznek a tornára. Persze a boksz az a sport, ahol egy ütéssel bármit el lehet dönteni, de az biztos, hogy nem lesz sétagalopp a profiknak a riói olimpia. 

Mit tartogat a jövő?

Ez a legkomolyabb kérdés, hiszen az AIBA komolyan gondolja a profik szerepeltetését az olimpián. Most szűkös volt a határidő is és végül Rio még nem a profikról fog szólni, de mi lesz vajon 2020-ban? Négy év alatt az AIBA megpróbálhatja meggyőzni a profi szervezeteket vagy a nagyobb nemzetek válogatottjait, hogy ne büntessék ilyen szigorúan az olimpiai szereplést, de annyi idő alatt még a sportolók is dönthetnek úgy, hogy felkészülnek egy olimpiára.

Vagyis az amatőr ökölvívásnak van négy éve arra, hogy felkészítse a sportolóit egy olyan világeseményre, ahol a sportág legjobbjai, legnagyobb pofonosztói, rutinos rókái, fiatal feltörekvő tehetségek álmait verhetik keresztbe, mert az AIBA szerint ez kell a népnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr588882810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása