Ez így is kevesebb, mint amennyit az előző meccseikért kapott.
Nyilvánosságra kerültek a helyi idő szerint most szombaton este Las Vegasban esedékes Manny Pacquiao vs. Timothy Bradley gála főszereplőinek a fellépti díja.
A filippínó klasszis alapvetően 7 millió dollárt fog kapni, de Pacquiao az utóbbi években rendre alsó hangon 20 millió körül keresett garantáltan, így a tévés előfizetések, illetve egyéb bevételek után Pacquiao számlája ismét akörül az összeg körül fog megállni.
Ez még így sem éri el azt a 26 millió dollárt, amit Pac-Man még az első Bradley meccsért kapott 2012-ben. Ez azért lehet, mivel a meccsre jóval kisebb az érdeklődés, mint anno és hiába jósol a meccs szervezője Bob Arum 7-800 ezres tévés előfizetést, könnyen elképzelhető, hogy a két bunyós harmadik összecsapása már nem mozgat meg annyi embert.
Pacquiao tavaly májusban élete gázsiját tehette zsebre, amikor Floyd Mayweather ellen 120 millió dollárt vihetett haza, igaz a meccset simán elveszítette.
Bradley 4 millió dollárt kap az összecsapásért, ami a végelszámolásnál nagyjából 6 millió lesz. Ez körülbelül megegyezik azokkal az összegekkel, amiket Bradley az első két összecsapásért is kapott.
A gálán sor kerül még az Arthur Abraham vs. Gilberto Ramirez nagyközépsúlyú címmérkőzésre is. A bajnok Abraham 500 ezer dollárral lesz gazdagabb, míg a mexikói Ramirez 140 ezer dollárt vihet majd haza.