Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Eric Molina nyugdíjba küldte Tomasz Adameket, de kiütötték a finn óriás Robert Heleniust is

2016. április 03. - C2C

A lengyel Adamek tegnapi kiütéses veresége után végleg bejelentette, hogy szögre akasztja a kesztyűit, míg a két méteres Helenius karrierje első vereségét volt kénytelen elszenvedni

A 39 éves Adamek (50-5-(30KO)) szép karriert tudhat a magáénak, hiszen korábban félnehéz- és cirkálósúlyban is sikerült világbajnoki címet szereznie. A királykategória csúcsára viszont már nem tudott felülni, ugyanis még 2011-ben Vitali Klitischko a tizedik menetben megállította a lengyelt. Adamek az utóbbi években egyre többször játszott el a visszavonulás gondolatával, de végül mindig ringet választotta. Elmúlt néhány meccsén Vyacheslav Glazkov és Artur Szpilka ellen is vereséget szenvedett, tegnap pedig Eric Molina (25-3-(19KO)) ellen nézett farkasszemet otthon Lengyelországban, úgy hogy Adamek már a mérkőzés előtt, kijelentette, hogy ha kikap végleg visszavonul a sportágtól. 

tomasz-adamek-eric-molina_25657455.jpg

A lengyel nem bokszolt rosszul és ő irányította a találkozót, amikor a tizedik felvonásban rászaladt egy végzetes bombára, mely után majdnem a ringből is kizuhant. Adamek kilencre ugyan még fölállt, de a mérkőzésvezető leléptette a magán kívül szédelgő bunyóst. Az amerikai Molina ezzel begyűjtötte az IBF Interkontinentális nehézsúlyú címét, míg Adamek a mérkőzés után végleg bejelentette a visszavonulását. 

Kicsivel északabbra Helsinkinben, Robert Helenius (22-1-(13KO)) és Johann Duhaupas (34-3-(21KO)) a WBC Silver nehézsúlyú címéért szálltak harcba. A finn óriás nem tudott mit kezdeni francia ellenfele folyamatos pressziójával és meglepetésre előbb a negyedik, majd a hatodik felvonásban is a padlóra küldte őt Duhaupas. Heleniusnak nagy nehézségek árán sikerült még a második leütésből is föltápászkodnia, de képtelen volt egy helyben megállni és keresztül szédelgett a ringen, mindezt látva pedig a vezetőbíró véget vetett az összecsapásnak és kihirdette Duhaupas kiütéses győzelmét.

 Liverpool városában a helyiek kedvence Callum Smith (19-0-(14KO)) mindössze 101 másodperc alatt kiütötte a francia Hadillah Mohuamadit (20-4-1-(15KO)). Smith ezzel zsinórban második első menetes győzelmét könyvelhette el, amivel a veretlen bunyós a WBC nagyközépsúlyú bajnokának, Badou Jacknek a kötelező kihívója lett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr228556516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása