Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Megvan David Haye következő ellenfele

2016. március 30. - C2C

A brit bunyós a veretlen Arnold Gjergjaj ellen lép ringbe májusban, viszont a hoppon maradt Shannon Briggs már most megjelent sajtótájékoztatón és rögtön el is mondta a véleményét a párosításról.

image.jpg

Ha nem hallotta még Arnold Gjergjaj (29-0-(21KO)) nevét ne legyen meglepődve. A koszovói születésű, de Svájcban élő 31 éves ökölvívó eddigi huszonkilenc mérkőzése alatt mindösszesen egyszer bokszolt hazáján kívül és ki nem találnák, de pont Magyarországon a Szekszárdi Sportközpontban, Tóth László ellen. Ami még érdekesebb, hogy Gjergjaj igazi magyar-specialistának számít, hiszen szám szerint már nyolc hazai ökölvívó ellen sikerült győztesen elhagynia a szorítót. Gjergjaj eddigi legnagyobb skalpja Denis Bakhtov, akinek legyőzésével tavaly sikerült megszereznie a nehézsúlyú Európa-bajnoki címet.

A veretlen Gjergjaj kissé meglepő választás, pláne annak fényében, hogy Shannon 'leccgócsemp' Briggs annyira szerette volna a Haye elleni találkozót, hogy még Londonba is elutazott, mi több megjelent a mérkőzés első sajtótájékoztatóján, ahol nem rejtette véka alá, mit gondol az összecsapásról, illetve Haye ellenfélválasztásáról.

A korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok Haye (27-2-(25KO)), januárban Mark de Mori első menetes kiütésével tért vissza a ringbe és eltökélt szándéka, hogy a közeljövőben ismét világbajnoki címért bokszolhasson.

Haye és Gjergjaj május 21-én csapnak össze a londoni O2 Arénában, de azon a napon láthatjuk a Deontay Wilder vs. Alexander Povetkin WBC világbajnoki címmeccset, illetve a Joseph Parker vs. Carlos Takam IBF eliminációs összecsapást is, vagyis ütős kis szombat estének ígérkezik igazi nehézfiúkkal a főszerepben.

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr698546488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása