Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

A kubai King Kong felfalta ellenfelét

2016. március 06. - C2C

Bejött a papírforma és a "Real King Kong" becenevű Luis Ortiz gond nélkül megoldotta Tony Thompsont a szombat éjjeli Washington-ban rendezett nehézsúlyú összecsapáson. Mexikóban a padlót is megjárva győzött Antonio Margarito.

Thompson a mérkőzés előtt igaza háborút ígért és ha a veretlen kubai King Kong akkor ő vállalta Godzilla szerepét. Csodák persze nincsenek, így hát a fiatalabb és jóval erősebb Ortiz az első, harmadik, valamint a hatodik menetben is padlóztatta Thompsont, aki harmadjára már nem is bírt felállni. Ortiz-nak ha másra nem is, egy jó edzésnek megfelelt az összecsapás és ha minden igaz legközelebb már az orosz óriás Alexander Ustinov ellen bitonyíthat King Kong.

A washingtoni gálán a főmérkőzés előtt Jessie Vargas és Sadam Ali, a WBO betöltetlen váltósúlyú címéért lépett ringbe. A mérkőzés szoros kiegyenlített küzdelmet hozott, melynek végén Vargas örülhetett miután először a nyolcadik, ezt követően a kilencedik menetben is leütötte riválisát, utóbbi alkalom után nem sokkal pedig a mérkőzésvezető be is szüntette a találkozót. Érdekesség, hogy Vargas utoljára 2011-ben ütött ki valakit, legközelebb pedig szeretne revansot venni eddigi egyetlen legyőzőjén Timothy Bradley-n.

Kicsit odébb Mexikóvárosban egy igazán látványos mérkőzésen tért vissza több mint négy éves pauza után a korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Antonio Margarito. A kihagyás nyomai masszívan látszódtak a mexikói ütőgépen, aki a hatodik felvonásban a padlót is megjárta, ám végül ellenfele Jorge Paez Jr. nem tudott (vagy nem is akart) élni a lehetőséggel, így elmaradt a kiütés. Az összecsapást végül Margarito egyhangú pontozással nyerte (95-94, 96-93, 97-93), komoly tervei azonban nem igen lehetnek a 37 éves bunyósnak, hiszen mind a gyorsasága mind az ütőereje nagyon csúnyán megkopott, a védekezése sose volt különleges, így Bob Arum promóternek nem nagyon kéne beleegyeznie újabb mérkőzésekbe. Margarito papíron nem a pénzért tért vissza, hanem mert úgy érzi van még benne annyi, hogy felküzdje magát egy címmeccsig, ez azonban tisztán látszott, hogy nem így van. Ezzel a győzelemmel legalább nem egy vereség után kéne szögre akasztania a már sok nagy csatát megjárt kesztyűit.

screen_shot_2016-03-06_at_1_16_18_am_0_0.png

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr208448584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása