A ringorvos tanácsára léptették le a nagy verésben részesülő Nick Blackwellt, akit a meccs után azonnal kórházba szállítottak.
Nick Blackwell tegnap este Londonban készült megvédeni brit középsúlyú bajnoki címét az alapból esélyesebbnek tartott Chris Eubank Jr. ellen. A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően Eubank Jr. fölényét hozta és a menetek előrehaladtával Blackwell arca egyre több sebből vérzett, a bal szeme pedig gyakorlatilag teljesen lecsukódott. A mérkőzés végül a ringorvos tanácsára ért véget a tizedik menetben.
Blackwell még gratulált az új bajnok Eubanknek, majd az eredmény kihirdetése után a ring sarkában rosszul lett és eszméletét vesztette a 25 esztendős bunyós. Azonnal kórházba szállították, ahol megvizsgálták és egy kisebb vérömlenyt találtak az agyában. Az orvosok fokozott megfigyelés alatt tartják és indokolt esetben azonnal megoperálják.
Chris Eubank Jr. a találkozó után azonnal mielőbbi felépülést kívánt ellenfelének, de elmondta azt is, hogy a mérkőzésvezető talán a tizedik felvonásnál előbb is véget vethetett volna a teljesen egyoldalú küzdelemnek.
Sajnos ez nem első ilyen eset, tavaly októberben Prichard Colon lett rosszul egy mérkőzés után, ő azóta is kómában van.