Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Diaz és Alvarado is kiütéssel győzött

2016. március 20. - C2C

Helyi idő szerint tegnap este Houstonban tért vissza a kötelek közé a korábbi vitathatatlan könnyűsúlyú bajnok Juan Diaz, valamint a szintén sok kemény küzdelemben jártas Mike Alvarado is. Mindketten hosszú idő után léptek újra ringbe, de tudták hozni a kötelezőt és idő előtt megállították nem túl acélos ellenfeleiket.

l_93bac3c875b13b0d1c736a5ea45373f8ad1r4554_0_0.JPG

A hosszabb kihagyás után egyik bunyós sem kapott túlságosan komoly ellenfelet, ezért nem is történt meglepetés és mindketten idő előtti győzelemmel távoztak a ringből. Diaz (41-4-(20KO)) nyolc meneten keresztül kapargatta magáról a rozsdát, ezalatt egyoldalú verésben részesítette ellenfelét Fernando Garciát, hogy aztán a kilencedik etapban padlóra is küldje riválisát. Garcia elsőre ugyan még felállt, de a rutinos Diaz rögtön rávetette magát, mire a mérkőzésvezető be is szüntette a küzdelmet.

Mike Alvarado (35-4-(24KO)) már nem húzta el eddig a dolgot és a nyolc menetesre kiírt összecsapás harmadik menetében egy kemény jobbossal megcsípte Saul Corralt, aki spagetti lábakon ugyan még betáncolt a sarokba, de Alvarado egy még keményebb jobbkezessel leültette riválisát, akit a vezetőbíró már nem is engedett fölállni.

A két bunyós ezekkel a győzelmekkel jelezték, hogy maradt még bennük némi kakaó és ha Diazt nem hátráltatja a sérült válla, Alvarado pedig képes lesz 100%-ig a bunyóra (és nem az utcaira) fókuszálni, akkor még láthatjuk őket színvonalasabb ökölvívók ellen is. Ami jó hír, hogy a gálát a Top Rank szervezte, vagyis mindkét bunyósban láthat még lehetőséget Bob Arum. Mindenesetre a tegnap estére szavazott bizalmat sikerült stílusosan, idő előtti győzelmekkel meghálálni és kíváncsian várjuk, hogy innen milyen irányba gördül tovább a két harcos pályája.

Alvarado esetében a WBO újdonsült váltósúlyú világbajnoka Jessie Vargas is egy lehetőség, de akár egy Brandon Rios elleni negyedik összecsapás is garantált tűzijátékot ígérne. 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr188506460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása