Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Oroszországban kell megvédenie nehézsúlyú trónját Deontay Wildernek

2016. március 10. - C2C

A WBC veretlen nehézsúlyú bajnoka Deontay Wilder (36-0-(35KO)) következő meccsén Oroszországban kell, hogy megvédje címét a hazai pálya előnyét élvező Alexander Povetkin (30-1-(22KO)) ellen. 

wilder-povetkin.jpg

A két csapat nem tudott megegyezni egymással a meccs megrendezését illetően, ezért versenytárgyalásra került sor, amit Povetkin promótere Andrej Ryabinszky nyert. A promóternek az is egy opció volt, hogy a mérkőzést Amerikában rendezze, de végül nem szeretné átadni a hazai pálya előnyét, ami valahol érthető ha már 7 millió dolláros ajánlattal sikerült elnyernie a rendezés jogát.

Wilder, már korábban elmondta, hogy kész bárhol, bárkivel kiállni, ez esetben viszont nem lesz könnyű dolga Oroszországban, ahol a körülmények biztos nem az ő malmára fogják hajtani a vizet. A múlt hévégén Lucas Browne nem bízta a pontozókra a Ruslan Chagaev elleni, szintén Oroszországban rendezett meccsét és a biztos utat választva kiütötte a hazaiak kedvencét a tizedik felvonásban, ezzel pedig világbajnokként távozhatott

Wilder, tehát ha nem akar izgulni a pontozók miatt célszerű lenne kiütnie Povetkint egy olyan helyszínen, ahol nem a Bronz Bombázó nevét fogja skandálni mindenki. Arról nem beszélve, hogy Povetkin se fogja olyan könnyen megadni magát, mint Wilder korábbi ellenfelei. Sőt!

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr588460032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása