Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Néhány éve még kidobóember volt, most ő lett Ausztrália első nehézsúlyú világbajnoka

2016. március 06. - C2C

Szombaton este az Oroszország-beli Grozny városában készült megvédeni WBA "reguláris" világbajnoki címét a "Fehér Tyson-nak" becézett Ruslan Chagaev. Ellenfele a mérkőzésre veretlenül érkező ausztrál Lucas Browne volt, aki számára egyértelmű volt, hogy pontozással nem sok esélye van a győzelemre a hazai pályán bokszoló Chagaev ellen.

chagaev4.jpg

Ennek ellenére nem Browne kezdte jobban a találkozót. A rutinosabb, több nagy csatában is részt vevő Chagaev oldalára írhattuk a tisztább találatokat, mi több, a hatodik menetben le is ütötte riválisát, akinek azonban sikerült túlélnie az említett felvonást és rendeznie a sorait. Browne a következő menetekben ritmust váltott és egy kicsit jobban rálépett a gázpedálra, aminek köszönhetően végül a tizedik menetben vissza is adta a kölcsönt és egy Chagaev támadásba közbe vert jobb horoggal padlóztatta a címvédőt.

A bajnoknak nagy nehezen sikerült felállnia mielőtt a bíró elszámolt volna tízig, de ezek után a több sebből vérző Browne olyan rohamba kezdett, amelyre a kötelekhez szoruló Chagaev-nek nem volt válasza és mivel a levegőben lógott, hogy Browne egy hatalmas jobbossal teljesen lekapcsolja a villanyt, a mérkőzésvezető - a helyi szurkolók legnagyobb bánatára - véget vetett a küzdelemnek. Ezzel a győzelemmel Lucas Browne lett Ausztrália első nehézsúlyú világbajnoka, ami viszont még érdekesebb, hogy Browne alig néhány héttel a 30. születésnapja előtt vívta első profi mérkőzését. A korábban kidobóemberként is tevékenykedő bunyósnak ez a nem kis bravúr kicsivel kevesebb mint hét év alatt sikerült vagyis minden oka megvan az ünneplésre. 

A WBA szervezet "szuper" világbajnoka a Wladimir Klitschkot legyőző Tyson Fury, tehát nem elképzelhetetlen kettejük összecsapása, ám valószínűbb, hogy a brit bunyós a jóval több pénzzel kecsegtető Klitschko elleni visszavágót fogja választani. Ez esetben a korábbi nehézsúlyú világbajnok, manapság sokkal inkább a ringen kívüli mint azon belüli tevékenységével a figyelmet magára felhívó Shannon Briggs is jelezte, hogy szívesen kiállna az újdonsült bajnokkal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr768447562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.03.06. 13:52:43

Ilyen a boksz. :-)) Gyönyörű ütés volt.
süti beállítások módosítása