Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Golovkin megtörte Brookot

2016. szeptember 11. - C2C

Szó szerint, hiszen a két súlycsoport feljebb lépő angolnak a szemüregét alkotó csontok egyike tört el a kazah bombáitól. Brook tisztességgel helytállt, de ez ennyire volt elég napjaink egyik legkeményebb bunyósa ellen. Golovkin pedig már várja a következő prédát.

1-o2arena-golovkin-brook-65.jpg

Szombaton este a londoni O2 Arénában nem kisebb feladatra vállalkozott a váltósúlyú IBF bajnok Kell Brook, minthogy a két súlycsoporttal magasabban, középsúlyban világbajnok, és a jelenkori ökölvívás talán legrettegettebb bunyósa, az IBO/IBF/WBA/WBC bajnok Gennady Golovkin ellen tegye próbára magát. 

A találkozó előtt leginkább Brook oldaláról jöttek a hangzatos ígéretek, de több aktív, vagy már visszavonult bokszoló is adott némi esélyt az angolnak. A főszereplők a vártaknak megfelelően varázslatos hangulatban harcolhattak, hiszen az angol szurkolók - mint mindig - végig szurkolták az amúgy kitűnő összecsapást. 

Mert a meccs kitűnő volt, hiszen Brook, bár hiába mérlegelt valamivel nehezebb súllyal mint Golovkin, mégis jóval kisebbnek és gyengébbnek tűnt az angol, ugyanakkor oroszlánszívével próbálta ezt feledtetni, és cseppnyi jelét sem mutatta, hogy tartana a kazahtól. 

Golovkin viszont szokásához híven csendes gyilkosként érkezett a ringbe. Előtte keveset nyilatkozott, nem voltak jóslatai a meccsre, de a szorítóban aztán ismét szörnyeteggé változott, és már az első menetben látványos küzdelem alakult ki. Brook több remek tulajdonsága közül a lábmunka nem az egyik, éppen ezért sokszor már a nyitó menetben megállt Golovkinnal szemben, ami nem a legjobb ötlet, az pedig pláne nem, hogy a kelleténél jóval többször csak a kötelekhez tudott menekülni az angol, ahol Golovkin tökéletesen tud vadászni és testen-fejen bontogatni az ellenfelét. 

A második menetben aztán minimálisan fordult a kocka és Brook több nagyon szép támadást is bemutatott. Leginkább fejen próbálta elkapni Golovkint, de a kazah láthatóan nem érezte megrendítőnek ezeket a pofonokat, és rendíthetetlenül menetelt tovább előre, kérve az újabb ütéseket. 

1-o2arena-golovkin-brook-60.jpg

Brook nyilván nem tehet róla, hogy megpróbál offenzíven fellépni a középsúlyú bajnok ellen, viszont Golovkint ez eléggé felhergelte és a harmadik menetben el akarta söpörni kihívóját, aki többször bajba is került, és bár komolyabb veszélyben nem volt, Golovkin kőkemény testütéseinek a jelei kiültek az angol teljesítményére. Brook lassulni kezdett, ráadásul egyszer a szeméhez is odakapott, ami nem jó jel egy akkora ütő ellen, mint Golovkin.

A negyedik és az ötödik menet már Golovkinról szólt, a kazah be akarta fejezni a meccset, míg Brook megmaradt erejét már leginkább csak a védekezésre tudta fordítani. Ezt mondjuk jól meg is oldotta, és végül egyszer sem tudta őt leütni Golovkin, de ezzel nem úszta meg az idő előtti vereséget, hiszen Brook edzője Dominic Ingle az ötödik menetben belengette a törölközőt, ugyanis akkor már Golovkin egyértelműen a hóhér szerepében volt, és ki akarta végezni Brookot. 

A tréner a meccs után elmondta, hogy Brook szemsérülése komolyabb volt, mint amilyennek tűnt, ezért inkább időben megóvta védencét a komolyabb bajtól. Brook teljesítményére nem lehet panasz, hiszen váltósúlyúként állt oda - sokszor verekedni - egy olyan bunyós elé, akit a többi középsúlyú is elkerül. A meccs után Brook maga is elmondta, hogy a szemsérülés miatt nem egy, hanem legalább négy szörnyeteget látott maga előtt a ringben. 

Néhány menettel korábban mondtam az edzőmnek, hogy a szememnek annyi. A jobb szememmel láttam vagy hármat-négyet belőle. (...) Ahogy haladt előre a meccs éreztem, hogy ő is csak egy ember. Egyre magabiztosabb lettem és jöttem is felfele, de hát csak egy szemmel láttam. 

Brook összességében nem vesztett semmit a meccsel (na jó maximum a veretlenségét), hiszen tényleg tökösen odaállt, bár az elég meredek kijelentés, hogy jött felfelé, mint ahogyan az is, hogy erősebbnek gondolta Golovkint, hiszen a kazah ütései láthatóan megtették a hatásukat. A kérdés az, hogy ezek után milyen súlyban fog legközelebb bokszolni Brook, ugyanis váltóba már lehet, hogy nem lesz egyszerű befogyasztani, de az angol Golovkin után, egy másik nagyobb méretű bunyóssal is szívesen megmérkőzne:

Bokszolnék vele még egyszer. Most a szemem miatt nem tudtam, úgy menni előre, ahogyan terveztem. De, amikor ötöt látsz az ellenfeledből, nem tudod melyikre menj. Azt hiszem kényelmesebb lenne a 154 font. Tudom, hogy Canelo Alvarez és Liam Smith a jövő héten bokszolnak. Szívesen kiállnék a győztessel.

Brook még mondott olyat is, hogy látta, hogy többször is elkapta Golovkint, de ezeket tudjuk be annak, hogy már nem látott tisztán. Ami még durvább, hogy Brook promótere, Eddie Hearn szerint a leállítás pillanatában védence volt előrébb a pontozólapokon. Az viszont igaz, hogy Golovkin valóban szó szerint megtörte Brookot, akinek a szemüregében tört el egy csont. 

Az edzőm nagyon régóta ismer engem, és ő vigyáz rám, amíg én a szorítóban vagyok. Úgy éreztem, hogy a sérülés talán komoly, de ha már veszítek, akkor üssenek ki. 

1-o2arena-golovkin-brook-82.jpg

Golovkin a találkozó után azt mondta, nem érzi úgy, hogy jól bokszolt volna, a saját teljesítményére olyan hármas-négyest adna, viszont Brook pofonjait akár reggelig is elviselné, hiszen egyáltalán nem érezte középsúlyúnak az angolt:

Nem voltam meglepve. Kell Brook nem egy középsúlyú bunyós. Nem tudott mihez kezdeni az erőmmel. Ez nem az ő súlycsoportja. (...) Úgy éreztem még néhány menet és vége. Nem éreztem az erejét, hiába talált el néhányszor, semmit sem éreztem. Egyszerűen megtörtem őt. Ennyi történt. 

A kazah még csalódott is volt a meccs után, hogy nem tudta akkora show-val kiszolgálni a közönséget, amekkorával szerette volna, de legközelebb már a másik angol bunyóssal szeretne bokszolni, hogy egyesíthesse a bajnoki címeket:

Billy Joe Saunderst akarom legközelebb. Nála van a WBO bajnoki öve, én pedig egyesíteni akarom az összes középsúlyú bajnoki címet. (...) Ma nem voltam világklasszis szinten. Inkább volt ez utcai harc. Vagy egy kesztyűzés. 

Golovkin számára remek kérdés, hogy ki lesz a következő, hiszen sorban állni nem fognak érte, bár a hétvégén szintén látványos győzelmet arató Daniel Jacobs is elmondta, hogy szívesen kiállna vele. Igazából már presztízsből kötelező lenne a középsúlyúaknak kiállni ellene, hiszen tényleg vicc, hogy, amíg ők kerülgetik, addig egy váltósúlyú gond nélkül bevállalta. A baj az, hogy korábban már Billy Joe Saunders is visszautasított egy Golovkin meccset, de reméljük nem kell sokat a partvonalon töltenie a kazahnak, csak azért mert senki nem mer bokszolni vele. 

1-o2arena-golovkin-brook-64.jpg

Ami pedig Brookot illeti, hiába nem sikerült a bravúr, mégis győztesnek mondhatja magát, hiszen nem érdekelték az esélyek, és váltósúlyúként is az eddigi legkeményebb ellenfele volt Golovkinnak. Ha pedig visszamegy akár váltóba, akár nagyváltóba, ott bármelyik bunyósnak komolyan össze kell majd szednie magát Kell Brook ellen. 

(Ha tetszett a cikk, és még jobban megismerné az ökölvívás világát, kövesse az oldalt a Facebookon is.)

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr8211694295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása