Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Fél kézzel védte meg címét a Bronz Bombázó

2016. július 17. - C2C

Deontay Wilder, a WBC nehézsúlyú világbajnoka törött kézzel és egy elszakadt bicepsszel bokszolt Chris Arreola ellen és javarészt csak a bal kezét használva is olyan verésben részesítette ellenfelét, hogy a kilencedik menetre már nem jött ki a kihívó.

1-deontay-wilder-vs-chris-arreola-july-16_-2016_fight_ryan-hafey-_-premier-boxing-champions-5.jpg

Hazai terepen, az Alabamában található Birmingham városában lépett helyi idő szerint szombat este a kötelek közé a WBC nehézsúlyú világbajnoka Deontay Wilder (37-0, 36KO). A veretlen amerikaira Chris Arreola (36-5-1, 31KO) várt a szorítóban, miután Wilder eredeti ellenfele, Alexander Povetkin korábban megbukott a doppingteszteken, és azóta hiába tisztázta a nevét az orosz, Wilderék nem akartak a partvonalon ülni, így került elő az utóbbi időben egyre hanyatlóbb formát mutató, ráadásul komoly súlyfelesleggel küzdő Arreola.

A találkozó a papírformának megfelelően alakult, hiszen Wilder méretbeli fölényét kihasználva tökéletesen tartotta távol Arreolát, viszont a bajnok mégis meglehetősen passzív volt a támadások terén és néhány szebb akciót leszámítva csak a bal kezére támaszkodott.

Ilyen, szebb akciót láthattunk a negyedik menet végén, amikor Wildernek sikerült megrendítenie, majd leütnie kihívóját, aki viszont felállt és sikerült átvészelte a kritikus pillanatokat. 

Arreola ezek után még annyit sem csinált, mint eddig, Wilder pedig bal kezével továbbra is szépen puhította ellenfelét. A veretlen világbajnok nem véletlen nem használta úgy a jobb kezét, ahogyan azt megszokhattuk tőle, hiszen a mérkőzés után elmondta, a jobb kezében egy töréssel, a bicepszében pedig egy szakadással kellett befejeznie a találkozót. 

Erre azonban nem kellett a pontozókig várni, hiszen Wilder így is, akkor ütötte meg az egyre jobban fáradó és már több sebből végző Arreolát, amikor csak akarta, ezt pedig a kihívó segédei a nyolcadik menet utáni szünetben unták meg és jelezték a mérkőzésvezető felé, hogy nincs értelme folytatni az egyoldalú küzdelmet. 

Ezzel a győzelemmel Wilder továbbra is őrzi a WBC övét, valamint makulátlan mérlegét, a meccs után pedig ismételten elmondta, hogy készen áll a nehézsúly többi nagyágyújára:

Természetesen akarom az olyanokat, mint Fury vagy Joshua. A kérdés csak az, hogy ők mennyire akarnak engem?

Na, meg persze, hogy Wildernek mennyire komolyak a sérülései és mennyi időt kell majd a ringtől távol töltenie, hiszen egy törés és egy szakadás jó néhány hónap rehabilitációt igénybe vehet.  

 1-deontay-wilder-vs-chris-arreola-july-16_-2016_fight_ryan-hafey-_-premier-boxing-champions-6grgf.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr838896164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása