Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Abner Mares vs. Jhonny Gonzalez visszavágó márciusban?

2016. január 10. - C2C

Na ez érdekes mivel a két bunyós 2013-ban már bokszolt egymással és nem kis meglepetésre az akkori világbajnok Mares már az első menetben kapitulált. Gonzalez azóta felemás eredményeken van túl, hiszen Mares után még kétszer sikeresen megvédte a címét - köztük honfitársát Jorge Arcét is legyőzte - utána azonban jött Gary Russel Jr. aki egy negyedik menetes TKO-val detronizálta a mexikóit. Gonzalezre nagypehelysúlyban sem várt több siker, hiszen Jonathan Oquendo is legyőzte és bár elmúlt négy meccséből két vereség mellett összeszedett két győzelmet is, azok igencsak névtelen bunyósok ellen voltak. 

Mares a csúnya első menetes KO után szintén bokszolt Oquendo-val és tíz menetben pontozással verte is. Még két győzelem felhozó emberek ellen majd jött a tavalyi év egyik leglátványosabb meccse a Mares-Santa Cruz, ahol bár Mares a szívét-lelkét kiharcolta egyszerűen kisebb és gyengébb volt Santa Cruznál, így végül pontozással vereséget szenvedett.

A két bunyós visszavágójáról már volt szó korábban is, ám akkor sérülés miatt nem lett semmi belőle. Mares még fiatal és biztos ég benne a visszavágási vágy Gonzalez pedig ha másért nem a pénzért biztos belemenne. 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr118258742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása