Corner 2 Corner

Corner 2 Corner

Világbajnoki övért bokszolhat Garcia és Guerrero

Amir Khan lesz az első kihívó

2016. január 14. - C2C

Január 23-án Los Angelesben, a Staples Centerben csap össze egymással a korábbi kisváltósúlyú világelső Danny "Swift" Garcia (31-0-(18KO) és a már szebb napokat is látott Robert "The Ghost" Guerrero (33-3-(18KO). Kezdetben úgy tűnt, hogy a mérkőzésen nem lesz terítéken világbajnoki cím, hiszen a WBA korábban már közölte, hogy ők biztos nem támogatják ezt az ötletet, viszont úgy tűnik, hogy Al Haymon-nak még megvannak a cimborái a WBC-nél, ezért a szervezet rögtön címmeccsre írta ki a Garcia - Guerrero összecsapást. 

A döntés igencsak vitatható, annak függvényében, hogy Danny Garcia mindössze egyszer bokszolt ténylegesen váltósúlyban, előtte kétszer csak köztes súlyon. Azon az egy váltósúlyú meccsén Garcia a fénykorán már bőven túljutó Paulie Malignaggit győzte le, szóval nem mondhatnánk, hogy Garciának bármi keresnivalója lenne egy címmeccs közelében ebben a váltósúlyú mezőnyben. 

maxresdefault.jpg

A helyzet Guerrero-nál se jobb, hiszen utolsó négy meccséből, mindössze kettőt tudott megnyerni (abból is egyet igen csak vitathatóan) és igen kérdéses, hogy vissza tud e kapaszkodni Guerrero a súlycsoport elitjébe. Óriási meglepetés lenne, ha legyőzné Garciát, akinek viszont igen nagy blama lenne egy kiégő-félben lévő Guerrero-tól kikapni.

A WBC váltósúlyú öve azután vált betöltetlenné, hogy a szervezet korábbi világbajnoka Floyd Mayweather szeptemberben bejelentette a visszavonulását.

A Garcia vs. Guerrero mérkőzés győztesének, a kötelező kihívó Amir Khan ellen kell majd bokszolnia, de addig még sok víz lefolyik a Dunán és különben sem tűnik úgy, hogy Khan sűrűn szeretne bokszolni mostanában. Ha meg is gondolja magát ott van Kell Brook, aki már régóta szeretne megmérkőzni Khan-nal, ami a nyáron össze is jöhet, hiszen Khan már régóta hajszol egy nagy, pénzes meccset, amire jelenleg egyedül Brook ellen lenne esélye.

Andre Berto és Lamont Peterson pedig egy eliminációs mérkőzésen fognak bokszolni, ezért elméletben Khan után kettejük közül kerülhet ki a következő kihívó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://corner2corner.blog.hu/api/trackback/id/tr668272948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása